Kiszombori Egyetértés Vadásztársaság
Kiszombor


A vadásztársaság elődje- hasonlóan a többi vadásztársasághoz – a háború után alakult meg néhány taggal. Első elnöke Horváth József volt. A társaság tagsága lassan gyarapodott, a területi adottságok meghatározóak voltak. Később id. Engler György lett a társaság elnöke. Az ő vezetése mellett  került sor az 1960-as évek elején az ún. nagy vadásztársaság létrehozására, amely gyakorlatilag felölelte a  Tisza-Maros folyók bal partját és a magyar-román-jugoszláv határ által meghatározott területet.
Ez a társaság 1997-ig működött, akkor váltak szét az utak, s lett ismét önálló vadásztársaság Kiszomboron, az azóta váratlanul elhunyt Urbán József vezetésével. (Előtte ő a nagy vadásztársaság elnöke is volt. Halála után megbízottként dr. Szilágyi Dezső irányította a társaságot a választásokig. A választások óta Bacsa György vezetésével működik a vadásztársaság.


A társaság 6282ha nettóterületen folytat vadgazdálkodási tevékenységet.  A terület jellegzetesen síkvidéki, csekély erdősültséggel. Erdő tulajdonképpen csak a Maros folyóárterületén van. A bérelt vadászterületen hagyományos mezőgazdasági kultúrák (gabonafélék, kukorica, napraforgó) mellett jelentős a hagymatermesztés, amelynek területe eléri az évi ezer ha-t. Ez a termesztéstechnológia alapvetően meghatározza az itteni vadállomány életfeltételeit.


A társaság területét a Maros folyó bal partja, a magyar-román határvonal és kis mértékben a deszki vt. zárja körül. Az államhatár közelsége nyilvánvalóan befolyásolja a vadgazdálkodás és a vadászat körülményeit. A határrendészeti kirendeltséggel és a helyi rendőrséggel kialakított együttműködés példaértékű.


Jelenlegi létszám 25 fő.

 

 

 
 
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
               
               
               
               
               
               
               
               
               
     
                                                                     
free web hit counter
                                                                     
látogató olvassa a lapot.  
                                                                     

Marosszögi Egyetértés Vadásztársaság (1997)
© 2018